Jótett helyében virslit várj

Három mentőkutya és a QUADRO alagút

Ki ne vágyna olyan munkára, amelyben örömét leli? A rotenburgi Német Vöröskereszt mentőkutyái éppen ilyet találtak. És mióta rendelkezésre áll az új QUADRO alagút, azóta még jobban élvezik a munkájukat.

Férfi a QUADRO alagút felépítése közben

De mit dolgoznak ezek a kutyusok? Különféle mentőakciókban vesznek részt. A „keresd!” vezényszóra gazdájukkal együtt átfésülik a terepet, és ha szagot kapnak, gyakran olyan eltűnt személyekre is rálelnek, akiket az emberek sokkal nehezebben találnának meg.

Hárman a QUADRO alagút felépítése közben

A nyomkövető kutyáknak pedig nem pusztán annyi a feladatuk, hogy a terepen található embereket megtalálják, hanem hogy egy szagminta alapján bizonyos személyeket - például tájékozódó képességüket elveszített demens betegeket - felkutassanak. A speciális nyomkövetők általában városi környezetben dolgoznak.

Kutya fut kifelé az alagútból

A vízimentők kutyái a vízben is megtalálják az emberi testeket. Legtöbb esetben már holttestekről van szó. A kutyák érzékelik a bomlási folyamat során képződő szagmolekulákat. Így a búvárok kezdettől fogva jó helyen keresgélnek.

A Német Vöröskereszt ezen kívül terápiás kutyákat is tart. Ezek az állatok otthonokba járnak és enyhítik az ott élők magányát. Az otthonok lakói megbíznak a négylábúakban, mert érzik, hogy a kutyák őszinték és elfogadóak velük szemben - függetlenül attól, hogy néznek ki, mit dolgoztak vagy milyen betegségben szenvednek. Tudományosan bizonyított tény, hogy az állatokkal kapcsolatban álló emberek életminősége összességében javul, szorongása csökken, életkedve nő.

De hogyan lesz valakiből mentőkutya? Minden fajta alkalmas lehet, amelyik elég nagy méretű. Ez amiatt fontos, hogy az állat az erdőben át tudjon jutni az akadályokon. Az is fontos, hogy az állat mozgékony legyen, és szívesen teljesítsen kisebb-nagyobb feladatokat, ne csak a gazdi mellett szunyókáljon a kanapén.

Kutya a QUADRO alagútban

Ha teljesülnek ezek a feltételek, kezdődhet a kiképzés: A kutyatulajdonos elszalad – virslivel a kezében – a kiskutya a nyomában. Hiszen a finomság mágnesként vonzza. Ezek a kiképzés első lépései, amelyek két-három éven át is eltarthatnak. A kitűzött céltól függően különbözően játszódnak le: a nyomkövető kutyáknak megtanítják, hogy szagminta alapján felismerjenek egy embert több másik ember közül. A kutya csakis tőle kap jutalmat a végén.

Ha a kutya és gazdája eredményesen teljesítette a kiképzést, akkor már erős csapatot alkotnak. Mindig közösen, mancsot karba öltve dolgoznak: amint a kutyás mentők mobiltelefonjára beérkezik a segélyhívás, azonnal a színhelyre sietnek és megtervezik az akciót. Hintőpor segítségével meghatározzák a szélirányt, így megállapítják, hogy honnan indul és merre halad a keresés. Igyekeznek megkönnyíteni a kutyának, hogy szagot fogjon. Ha megtalálja az eltűnt személyt, ugatni kezd és átadja a gazdájának, hogy végrehajthassa a mentést.

A romkutató kutyák is hosszú kiképzésen vesznek részt. Munkájuk során beomlott épületekben keresik a túlélőket. Ezt nem is olyan egyszerű előre begyakorolni: a Német Vöröskereszt mentőinek mindig rögtönözni kell és olyan kuckókat kell építeni kövekből, amelyekbe valaki belefekhet. Mégpedig úgy, hogy kívülről ne lehessen látni. A kutyás mentők mindig újabb megoldásokon törik a fejüket. A legújabb megoldásuk neve QUADRO. A vezetőhelyettes fejéből pattant ki az ötlet, hogy QUADRO elemekből építsenek alagutat, és fedjék le egy ponyvával és egy vékony réteg homokkal. Ez lesz a rejtekhely.

Kutya és ember a QUADRO alagútban

A QUADRO örömmel fogadta a szokatlan kérést, és készségesen vállalta, hogy támogatja a kutyás mentőcsapatokat. Így a rotenburgi romkutató kutyák valódi QUADRO alagutat kaptak, amely rendkívül praktikus. Ugyanis egyszerűen felépíthető, lebontható és átszállítható a különböző gyakorlóhelyekre.

Az emberek élvezték az alagút felépítését, az állataik pedig a kipróbálását. És amikor végül a kutyusok megtalálták a „romok alá temetett személyt”, zsebében a virslivel, majd’ kiugrottak a bőrükből örömükben.

Kutya a QUADRO alagútban

Igaz, hogy a négylábúakat nem a felebaráti szeretet, hanem a jutalom motiválja (ami akár egy játék is lehet), de ettől függetlenül akkor is életeket mentenek. És ez az, ami számít.

És mivel a QUADRO munkatársai is nap mint nap újításokon törik a fejüket, szívesen segítünk, ha arról van szó, hogy megkönnyíthetjük a kutyás mentők életét. Egyébként mi sem vetjük meg a virslit.

Két kutya a QUADRO alagúttal

Ha most azt gondolod, hogy „A QUADRO és a kutya nem fér össze”, akkor figyelmedbe ajánlunk egy másik érdekes bejegyzést, amelyet ide kattintva olvashatsz el.

Hozzászólások

A mező tartalma nem nyilvános.