„Egyfajta dizájner darab“ – Interjú a QUADRO munkatársaival, Borisszal és Doriannal, valamint egy vendégszereplővel!

Két férfi a QUADRO mászókával
Dorian (bal oldalon) és Boris (jobb oldalon)

Dorian legszívesebben Peppa malacos uzsonnásdobozban hozza az ebédjét, Boris márciustól novemberig shortban jár dolgozni. Ebből az interjúból kiderül, hogy mi jellemző még a két QUADRO-munkatársra, hogyan látják a vállalatot és mit tud hozzátenni az ügyvezető.

Mióta dolgoztok a QUADRO-nál?

Boris: Megszakításokkal 2005 óta, de tulajdonképpen egész életemben itt dolgoztam. A gyakorlatomat is a QUADRO-nál végeztem a 90-es években, és még korábban reklámfotókon is szerepeltem.

Dorian: Én 2019 április 15. óta dolgozom itt.

Honnan tudod ilyen pontosan?

Dorian: Jó a memóriám (nevet).

És miért vagy itt?

Dorian: Szükségem van a pénzre (nevet). Nem, komolyra fordítva a szót: az e-kereskedelmi terület érdekelt, és megpályáztam egy marketinges állást a QUADRO-nál. Másnap felhívtak telefonon, és a rákövetkező napon már interjúra jöttem – nagyon hosszú és érdekes beszélgetés volt.

Milyen feladatokat végeztek?

Dorian: Széles a skála: én vagyok felelős világszerte minden marketingcsatornáért, a webáruházakért is, és én vagyok a külföldi forgalmazók első számú kapcsolattartója – velük tervezem és valósítom meg a marketingintézkedéseket. Ugyanakkor egyfajta mindenes is vagyok. De ez Borisra is igaz.

Boris: Tényleg. Nem is tudom, hol kezdjem a feladataim felsorolását. Nincs is olyan, amit még ne csináltam volna. Jelenleg elsősorban a QUADRO operatív és stratégiai beszerzéséért vagyok felelős. Sokéves tapasztalatomból adódóan azonban szinte naponta tanácsot adok a kollégáimnak számos kérdésben, és továbbadom a tudást.

Szerintetek mi a különleges a QUADRO-ban?

Boris: Mivel kiskoromtól fogva a termékkel nőttem fel, biztosan nem túl objektív a véleményem. Az évek során egyre egyértelműbbé vált számomra, hogy a minőség egyszerűen csúcs – főleg, mióta nekem is lányaim születtek. És rendkívül sokoldalú a termék. Ráadásul éppen az időközben sajnos általánossá vált piaci mechanizmusok ellen dolgozunk, tehát a fogyasztói társadalom és az eldobható árucikkek ellen. A QUADRO ebben a tekintetben kilóg a sorból, mivel hosszú élettartamú, és legtöbbször egy életen át elkíséri a gyerekeket. Ez a vásárlói körön is meglátszik: szerintem a vásárlóink nagy része még saját gyerekkorából ismeri a QUADRO-t. Szeretnék továbbadni a gyerekeiknek azokat az érzelmeket és élményeket, amelyek a QUADRO-nak köszönhetnek. Ezt a tartósságot tükrözi a garancia is, amit alapvetően találomra határoztunk meg, mert a termékek normális esetben sosem mennek tönkre.

Dorian: Még kiegészíteném a QUADRO legújabb fejlesztésével: ez a QUADRO Nature. Ezzel folytatjuk a vállalat 40 éves történetét, és további innovatív terméktulajdonságokkal rukkolunk elő. A QUADRO nemcsak mászóka, hanem a városi kertészkedésben is hasznos segítőtárs lehet. És a sor itt nem ér véget. Lemezekből, csatlakozókból és csövekből alapvetően bármit készíthetünk, például bútorokat vagy kiállítási standokat is. Nem ismerek még egy ilyen sokoldalú terméket a piacon, és itt nemcsak a játékok piacáról beszélek.

A QUADRO 2020 novemberében új színekkel állt elő: ezek a berry, a mint és a petrol. Mindhárom a Home termékcsaládhoz tartozik. Hogyan jött az ötlet?

Dorian: Amikor felmerült az új színek ötlete, mindenkinek tetszett. Már jóval az én időm előtt a QUADRO kezdetben piros-fekete, majd színes volt – a négy, mindannyiunk által ismert Classic színben pompázott. De amikor bedobtuk, hogy „új színeket szeretnénk kifejleszteni beltéri használatra”, akkor mindenki lelkesen fogadta a hírt. Ugyanis különböző forrásokból azt a visszajelzést kaptuk, hogy a vásárlók pasztellszínekre vágynak. Ebből a szempontból rátapintottunk a lényegre. Ezt egyébként meg tudom érteni, hiszen nálunk is a színes QUADRO pompázott a lakásban: a lányom és én nagyon élveztük, de a feleségem kevésbé. Ő ugyanis azt szerette volna, ha a játék is ugyanolyan megnyugtató és mindenekelőtt elegáns színű, mint a berendezés. Azóta az anyósomék kertjében landolt a mászóka, ahová mindig szívesen megyünk a lányommal, hogy ott csúszdázzunk és játsszunk rajta. Viszont mióta megjelentek a Home színárnyalatok, azóta újra beköltözhetett hozzánk a lakásba is a QUADRO. A Home jelenleg ismert színárnyalatait Ines, a nyomtatott médiáért és a termékfejlesztésért felelős csapatvezető kolléganőnk fejlesztette ki. Tényleg nem volt egyszerű és végül valódi csapatmunka lett, amire mindannyian büszkék lehetünk. Én nagyon elégedett vagyok az eredménnyel.

Van még hozzáfűznivalód, Boris?

Boris: Nagyon örülök, hogy ennyi év után valami újdonsággal rukkoltunk elő (nevet). Ez elég menő. Így már egyfajta dizájner darab a QUADRO, olyan páratlan eszköz, amelyből mászókákat és bútorokat lehet felépíteni, most már néhány csinos pasztellszínben is.

Hogyan néz ki a QUADRO vállalati filozófiája?

Boris: Sokan meglepődnek rajta, hogy a QUADRO teljes egészében Németországban készült. A minőségi szempont mellett ez azért is fontos, mert így sokkal közvetlenebbül tudunk hatni a termelési folyamatra. A második súlypont az ügyfélelégedettség. Soha nem lesznek elégedett vásárlói annak a vállalatnak, amelynek a termékeit egy szezon után ki kell dobni. Az ügyfeleink gondozása túlmutat az értékesítésen. A vásárlással nem zárul le a kapcsolat, hanem épp csak elkezdődik. Vásárlóinknak például ingyenes modelladatbázist kínálunk számtalan építési javaslattal, hogy a mászókát újra meg újra átépíthessék, ha a gyermek valami újdonságra vágyik, vagy fejlődtek a motoros képességei. Ez klassz lehetőség, hiszen nem kell mindig új játékot venni, hanem a családdal együtt át lehet alakítani. Erre szolgál a modelladatbázis. Ez a funkció nemcsak a környezetet, hanem a pénztárcát is kíméli.

Dorian: Filozófiánknak az is része, hogy odafigyelünk a vásárlóink véleményére. Nem csupán az e-mailben érkező közvetlen visszajelzésekre, hanem a különböző országokban létrejött közösségeinkben is. A QUADRO munkatársai jelen vannak, elolvassák a kérdéseket és válaszolnak rájuk. Szinte minden országban, ahol forgalmazzuk a termékeinket, lehetőség van a közvetlen kapcsolatfelvételre a kollégáinkkal. Nagyon komolyan vesszük és alaposan átbeszéljük az ügyfelek visszajelzéseit. Régen nem láttuk, mi zajlik a vásárló udvarán és milyen nehézségekkel szembesül. Az ügyfelekkel való közvetlen kapcsolat révén azonban sokkal jobban értjük és talán egyszerűen meg is tudjuk oldani az esetleges problémákat.

Férfi a QUADRO motoron
Dorian a QUADRO motorján

Előnyt jelent a saját gyerek, ha a QUADRO-nál dolgozik az ember?

Boris: Mindenképpen. Teljesen megváltoztatja az ember szemléletmódját, ha gyereke van. Korábban úgy tekintettem a QUADRO-ra, mint a gyerekkoromból ismert játékra. Viszont gyerekként egyáltalán nem tudatosult bennem, hogy milyen fejlődési fázisokat fed le a QUADRO. Sőt, felnőtt koromban sem. Ez akkor fordult át, amikor már megvoltak a törpék. Azóta sokkal jobban tisztában vagyok az igényeikkel és a lehetőségeikkel. Így az évtizedekkel ezelőtt kifejlesztett öt alapkészlet – a My First QUADRO, a Starter, a Basic, a Junior és a Universal – mellett csak néhány éve fejlesztettük ki az Adventure, az Evolution és a Beginner készletet. A féllemezeknek, a 15 centiméteres csöveknek és a jól átgondolt alkatrészeknek köszönhetően 6 hónapos kortól használhatóak. Egy 6 és 12 hónap közötti kisbaba gyakran nem tud még megmászni egy 25 centiméternél magasabb lépcsőt. Az új építőkészletekkel a legkisebbeket céloztuk meg. Segített ebben, hogy számos kollégámnak gyereke született.

Dorian: A két lányomnak köszönhetően jobban megértem a vásárlókat. Tapasztalatokra tettem szert azáltal, hogy megfigyeltem, hogyan használják a játékot.

Történt különösen emlékezetes eset a QUADRO-nál?

Dorian: Szerintem Boris órákig tudna mesélni …

Boris: Valószínűleg tényleg. De csak egyet emelek ki: a 90-es években a jelenlegi ügyvezetővel egy kisbusszal beutaztuk Európát, és tucatnyi Toys-„R”-Us játékboltban építettünk fel QUADRO-bemutatóállványt reklámposzterrel, amelyeken azután a QUADRO készleteket tárolták. Ez elég klassz kaland volt.

Falk: Fiúk, ne zavartassátok magatokat, mindjárt elhúzok, de ehhez nekem is van egy rövid sztorim. Boris-szal együtt akkoriban egy QUADRO-bemutatóállványokkal megrakott VW-busszal jártuk a világot. 18-20 évesek voltunk, és persze totál eltévedtünk, valahol Ausztria és Svájc között a semmi közepén a hegyen kötöttünk ki. Koromsötét volt. Szerpentineken száguldottunk lefelé. A busz nagy súlya és a nagy sebesség miatt úgy felforrósodtak a fékek, hogy a motorféket is használni kellett. A fékek már olyan gyengén fogtak, hogy ténylegesen életveszélyben voltunk. Ha lett volna szembeforgalom, biztosan összeütköztünk volna. De épségben leértünk és azonnal kiugrottunk, adrenalintól fűtve. Jól emlékszem, hogy a térképet – akkoriban még nem voltak navigációs rendszerek – a kisbusz fényesen izzó féktárcsái mellé tartottuk és simán le tudtuk olvasni. A busz néhány méterről úgy nézett ki, mint egy Forma-1-es autó éjszaka, kanyar előtt. Őrület! Ráadásul nem kíméltük a járművet, sem a zenelejátszót. Amikor a bérelt buszt visszavittük, néhány nap múlva azt a visszajelzést kaptuk, hogy a bérbeadó cég megdöbbent a jármű állapotán. A fékek, a hangszórók és az abroncsok több éves, és nem néhány hetes elhasználódás jeleit mutatták. Ráadásul a turbótöltő is eresztett. Ez kellemetlen volt – ugyanakkor tény, hogy nálunk gyorsabban senki nem járta volna végig az összes Toys-„R”-Us játékboltot. Na oké, Fiúk, elmentem.

Dorian: Nekem is van egy történetem! 2020 márciusában, az első karantén kezdetén robbanásszerűen megnövekedett a rendelési volumen, mert bezárt az összes óvoda és játszótér. Emiatt meredeken felfelé ívelt az amúgy is nagy kereslet. Kezdetben örültünk a sok megrendelésnek – amíg rá nem eszméltünk, hogy ki is kell szolgálnunk. Sokat túlóráztunk, még hétvégén is, amikor a gyerekek már ágyban voltak. Mert nem akartuk cserben hagyni a vásárlóinkat. Ez meghatározó időszak volt, mert ezáltal még jobban összeforrt a csapat.

Gyerekek a QUADRO mászókán a 80-as években
Boris gyerekmodellként csúszdázik a QUADRO rámpán

Boris gyerekmodellként csúszdázik a QUADRO rámpán

Melyik a kedvenc terméketek? És mit szeretnek különösen a gyerekeitek?

Dorian: A QUADRO építőkészlet.

De pontosan melyik?

Dorian: Mind az összes!

Boris: Én is ezt választoltam volna. Nehezen tudnék választani. De a gyerekek imádták a csúszdahosszabbítót. Ezt a terméket gyakran alábecsülik. Pedig az igazán vastag fólia miatt verhetetlen a minősége. A gyerekeknek szenzációs élmény: hat méter hosszú, víz van rajta – lendületet vesznek és végigszánkáznak rajta. És kezdődik is a verseny, hogy ki jut el messzebbre. De a hosszabbító a medence helyettesítésére is szolgálthat.

Dorian: Én az építőkészletek és a csúszda ötvözetét tartom igazán klassznak. És a lehetőséget a kreativitásra, hogy az egyes alkatrészekből ki lehet találni valami egyedit. Ilyenkor építésszé válik az ember, és ez nagyon izgalmas.

Boris: A lányomnak is minden nagyon bejön – akár egy kis kockáról, akár egy hatalmas várról van szó. És a csúszdák tényleg mindig nagy sikert aratnak.

Még egy egész más kérdés: mit takar a weboldalon található QUADROpro?

Boris: Az alkotóelemeit és a minőségét illetően különbözik a normál QUADRO-tól. A QUADROpro egészen más célcsoportot szólít meg, mint az építőkészletek. Az építőkészletet megvásárolhatod önmagában vagy kombinálhatod másik építőkészlettel, csúszdával és kiegészítőkkel. A QUADROpro esetén egy bizonyos modellt vásárolsz, amelyet méret és az igényeid alapján választasz ki. Eredetileg professzionális használatra fejlesztettük ki, azaz óvodáknak, játszóházaknak, autószalonoknak vagy várótermekbe – innen származik a „pro” szócska is a névben. Ezeken a helyeken egészen más modellekre van szükség, mint amelyeket a magánszemélyek felállítanak a nappaliban vagy az udvaron. Legtöbbször sokkal nagyobbak is az építmények. Medencés modelljeink is vannak, amelyeket a QUADRO Aqua márkanév alatt kínálunk.

Boris, milyen fejlődést figyeltél meg az évek során a QUADRO-nál? Mi változott?

Boris: Minden! Egyrészt a termék maga mindig továbbfejlődött, minőségileg is. De maga a vállalat is sokat változott. A 2000-es évek elején bekövetkezett átszervezéstől kezdve a költözésekig – és egy ponton kikötöttünk a Hamburg-Bergedorfi luxusszínvonalú irodában, ahol jelenleg a székhelyünk van. Azután az utóbbi évek gyors forgalomnövekedése.

Milyen terveitek vannak még a QUADRO-nál és a QUADRO-val? Miben látjátok a QUADRO jövőjét?

Boris: Természetesen azt szeretnénk, ha a QUADRO nemzetközi terjeszkedése folytatódna, és más országokban is a lehető legtöbb piaci részesedést szerezné.

Dorian: Pontosan, az a célunk, hogy a QUADRO nemzetközi ismertségét növeljük, hogy az egész világon játszhassanak vele a gyerekek. A legnagyobb kihívás mindenesetre a logisztika. Olyanok inspirálnak, akik valami egész mást alkottak a QUADRO-ból, mint amit eredetileg kitaláltunk. Mindig adódnak új lehetőségek a QUADRO felhasználására. Talán viccesnek hangzik, ha a vállalat 40 éves történetére gondolunk, de úgy érezzük, mintha igazából csak most kezdődne az utazás a QUADRO-val.

Köszönöm mindkettőtöknek a beszélgetést!

Hozzászólások

A mező tartalma nem nyilvános.