Üzenet a túlvilágról, avagy év végi vidámság

Fenyőágon ülő plüssbaglyok
© christart – adobe.stock.com

Karácsonyi együttlét… A családtagok egy csésze gőzölgő tejeskávéval vagy forró csokival a kezükben ülnek az asztal körül, mézeskalácsot majszolnak és emlékeket idéznek fel. „Emlékeztek arra, amikor…?“. És előkerülnek az év során megtörtént kisebb-nagyobb események. Szívmelengető a visszaemlékezés, mert ilyenkor rájövünk, hogy mennyi szép közös élményt éltünk át együtt.

Most mi is összeültünk a QUADRO-nál, és felidéztük az év legviccesebb sztorijait. Ezekből szeretnénk most veletek is megosztani egy csokorravalót.

Feltámadás

Egy szép hétfő reggel különös feladótól kaptunk üzenetet kapcsolatfelvételi űrlapon keresztül: maga Jézus írt nekünk. „A múltban nagyon zavarodott voltam, de most végre minden érthetővé vált.“

Egy másik kapcsolatfelvételi űrlap küldője azt szerette volna megtudni, „hol található preis lan eşek?“ – Közben annyit már kiderítettünk, hogy az „eşek” törökül szamarat jelent, de az üzenetet azóta sem sikerült teljes egészében megfejtenünk. 😊

Felmálházott szamár
© konstantin – adobe.stock.com

Kevin L.[1] ezt írta egyik reggel: „Már hat óra van és még nem jött meg a napilap.” Jó tudni.

Egy másik úr mindenáron vissza akarta cserélni a Schweinfurtban vásárolt tollakat, bár tudta, hogy nem csereszabatosak. Vajon sikerrel járt?

Egy lelkes Panini-kártya gyűjtő pedig arról érdeklődött, hogy nincs-e nekünk véletlenül valamelyikből duplán. Körbeérdeklődtünk a kollégák között, de sajnos nem tudtunk neki segíteni.

Marionett-szakértő

Gyakornokunk első munkanapján különös telefonhívást fogadott. Ezt az üzenetet adta át a kollégáknak: „Egy marionett-bábut újra kellene huzalozni, mert összegabalyodtak a huzalok. Az ügyfél azt kérdezi, hogy foglalkozunk-e ilyesmivel, vagy ha nem, tudunk-e valakit ajánlani. W. úr visszahívást kér.” Reméljük, hogy azóta sikerült kibogozni a szálakat. Kár lenne a bábuért.

Dróton lógó marionettbábuk
© feeed – adobe.stock.com

Egy ügyfél, aki több miniQUADRO építőkészletet rendelt, teljesen elképedt azon, hogy tényleg mini méretűek az alkatrészek. Hiszen így nem tudnak rajtuk csúszdázni a csemetéi. Hamar orvosoltuk a problémát, így most már nyugodtan csúszdázhatnak a gyerekek.

Mi sem vagyunk tévedhetetlenek

Sőt. Az első fotózásunkon gyönyörű nyári nap köszöntött ránk. Szikrázóan sütött a nap, a gyerekekkel és a felnőttekkel is madarat lehetett fogatni – minden tökéletesnek tűnt. Egészen addig, amíg – már az irodába visszatérve – észre nem vettük, hogy elfeledkeztünk egy apróságról: a logónkról! Egyik építményen sem szerepelt a QUADRO felirat, miközben minden marketinges tudja, hogy ez elengedhetetlen. Szerencsére dolgozik nálunk néhány ügyes grafikus, akik utólag odaretusálták a logót. 😉

Egy ügyfelünk rendelt egy XXL-es medencét, amit meg is kapott. Sajnos a medencefedél nem igazán passzolt rá. Az ugyanis S-es méretű volt. Pech.

XL-es QUADRO medence, XS-es medencefedő

M. úrnak köszönetképpen el akartuk küldeni a QUADROpro kulcsot. Küldött nekünk egy fotót a kiküldött dobozról. Üresen tátongott. Elég sovány köszönetnek tartotta… Mi is, úgyhogy gyorsan elküldtünk neki egy másik dobozt. Ezúttal a kulccsal együtt.

Egyébként egész leleményesek vagyunk

… és mindenekelőtt vidámak. Ezért nálunk a zsákbanfutás alapból hozzátartozik minden karácsonyi ünnepséghez. Idén a nyári céges bulin pedig néhány kolléga kitalálta, hogy nem egyszerűen kiengedi, hanem belélegzi a héliumos lufik tartalmát. A mai napig megvannak a felvételek a Mickey egér-hangon beszélő kollégákról. Stresszes helyzetekben lejátsszuk – és tényleg segít!

Egyébként sincs hiány nálunk bolondozásból. Hiszünk abban, hogy az embernek nemcsak belül elrejtve kellene megőrizni a gyermeki énjét, hanem ezt kifejezésre is kell juttatnia. Emiatt előfordul, hogy szivacslövedékes puskával lövöldöznek a kollégák a folyosón. A főnök pedig rollerrel gurul oda a beosztottakhoz. Az új irodánkban ugyanis annyira hosszú a folyosó, hogy tényleg megérte beszerezni ezt a kis járgányt.

Irodai roller

A konyhánk pedig olyan otthonos, hogy mindig ott kerül sor a spontán megbeszélésekre – az éhes kollégák bánatára. De így legalább a résztvevőknek kezük ügyében van a kés, a villa, a tányér, a hűtő és a mikró, ha elhúzódna a megbeszélés.

A népszerűség átka

Christian megpályázta az egyik állást nálunk, de a jelentkezésébe beleírta, hogy nem engedheti meg magának, hogy Hamburgba költözzön – arról az apróságról már nem is beszélve, hogy nem rendelkezik a kiírásban előírt képesítésekkel.

Egy másik jelentkező, aki a próbaidője első napján egész jól teljesített, másnap megírta nekünk, hogy havi egy munkanapot szívesen dolgozna nálunk. Ezzel három év alatt tökéletesen be is tudna tanulni…

A kollégák születésnapjával úgy vagyunk, mint az Alice csodaországban őrült kalaposa: a nemszületésnapot ünnepeljük – a személyzetis kolléganő esetében legalábbis. Ő ugyanis a saját születésnapját elírta az Outlookban, emiatt már két hónappal a nagy nap előtt gazdagon feldíszítve találta az íróasztalát. De csöppet sem bánta…

Az őrült kalapos
© Wayhome Studio – adobe.stock.com

Az ügyfél a király

Az egyik ügyfél 23:20 perckor küldte el nekünk a megrendelését – azzal a megjegyzéssel, hogy még aznap adjuk postára az árut, ugyanis születésnapi ajándék lesz, és feltétlenül időben meg kell érkeznie. Csak annyi volt a szépséghiba, hogy éppen az igazak álmát aludtuk. 😊

Tilos a tegeződés

Egy ügyfél a megrendelését követően automatikus választ kapott, amelyben megerősítettük a megrendelését. A levél a nálunk megszokott tegező formában íródott, viszont a hölgynek egyáltalán nem tetszett ez a közvetlen stílus. Kérte, hogy gondoljuk át a vállalati politikánkat, és hangsúlyozta, hogy a jövőben elvárja a magázást.

A két Eddy

Két kollégánknak is Eddy a neve. A generációs különbség ellenére egész jól összemelegedtek. És néha az idősebb Eddy-t sétálni viszi a fiatalabbik.

Kutya mikulássapkában

Reméljük, hogy Ti is mulatságosnak találtátok ezeket a történeteket. Alig várjuk az új évet, amely bizonyára további vidám élményeket tartogat számunkra.

Blogunk minden kedves Olvasójának boldog karácsonyt kívánunk!

A neveket megváltoztattuk.

Hozzászólások

A mező tartalma nem nyilvános.